Vlagyimir Iljics Lenin
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
 |
|
| Született: | 1870. április 22. Szimbirszk, Oroszország |
| Meghalt: | 1924. január 21. Gorki (Moszkva mellett), Szovjetunió |
Vlagyimir Iljics Lenin (oroszul Владимир Ильич Ленин 
hallgat (sz. Vlagyimir Iljics Uljanov (Ульянов), (Oroszország, Szimbirszk, 1870. április 22. (április 10. a régi orosz naptár szerint) – 1924. január 21.) orosz nemzetiségű szovjet államférfi, a Szovjetunió első vezetője, marxista gondolkodó, a leninizmus alapítója. A történelem egyik leghíresebb forradalmára.
Lenin nevével kapcsolatban megjegyzendő, hogy azon három orosz név egyike, melyet magyarul hagyományosan nem az elfogadott orosz-magyar átírással szokás átírni. A név magyar átírása ugyanis a hagyományos orosz-magyar átírási szabvány szerint Lenyin lenne. (A másik két orosz név, mely kivételt képez a szabvány alól: Anyegin és Sztálin.)
A „Lenin” név az egyik forradalmi álneve volt. Ennek eredetéről több elmélet is létezik, és sajnos ő maga soha nem tisztázta, hogy miért választotta ezt a nevet. Valószínűleg a Léna folyóhoz van köze, ahogyan egy másik orosz marxista, Gregorij Plehanov álneve Volgin volt a Volga folyó alapján. Az elmélet alapján Lenin azért választotta a Léna folyót, mert hosszabb, és a Volgával ellenkező irányba folyik, ugyanakkor Lenin abban az időben nem volt Plehanovval ellentétben. Azt is gondolták, hogy a Léna folyó melletti száműzetéséhez van köze, de azt is megelőzi a névválasztás. A nyugati antikommunista irodalom gyakran „Nyikolaj Lenin” néven emlegeti, ami az eredeti álneve volt, azonban nem ezen a néven vált ismertté. A „Nyikolaj” álnevet azért választhatta, mert nagyon gyakran használt orosz keresztnév.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Gyerekkor
1870-ben született az oroszországi Szimbirszk városában egy kormányhű tisztviselő, Ilja Nyikolajevics Uljanov (1831–1886) és felesége, Marija Alekszandrovna Blank (1835–1916) második gyermekeként. Apja egy orosz civilszervezet tisztviselőjeként a demokrácia növeléséért és a szabad és általános tanításért küzdött, anyja szintén liberális felfogásúnak mondható. Mint sok más orosznak, Leninnek is kevert etnikai és vallási öröksége volt. Kalmük felmenői voltak apai nagyszülei révén, és volga-német öröksége anyai nagyanyja révén, aki lutheránus és zsidó vallási örökséget kapott kereszténységre áttért anyai nagyapjától. Lenint magát az Orosz Ortodox Egyház szerint keresztelték.
Vlagyimir a középiskolában jeles tanuló volt, különösen latinból és ógörögből volt jó. Gyerekkorában két tragédia érte: 1886-ban meghalt édesapja agyvérzésben. A következő évben, 1887 májusában idősebb bátyját, Alekszandr Uljanovot felakasztották egy olyan merényletben való részvételért, amely III. Sándor orosz cár életét fenyegette. Ettől kezdve ő maga is megfigyelt személy volt. Az életrajzok többsége ezt a fordulópontot tartják Vlagyimir radikalizálódása okának. Még ugyanazon évben letartóztatták és kitagadták a Kazanyi Egyetemről egy diáktüntetésen való részvételért. Ezek után magánúton tanult, és 1891-ben engedélyt kapott arra, hogy ügyvédként praktizáljon.
[szerkesztés] Mozgalmi élet
A jogi karrier kezdése helyett forradalmi tevékenységekbe kezdett, és a marxizmus tanulmányozásába, leginkább Pétervárott. 1895. december 7-én letartóztatták, és egy évig tartották fogva, majd Susenszkoje faluba száműzték, Szibériába.
1898 júliusában feleségül vette Nagyezsda Krupszkaját, aki szocialista aktivista volt. 1899 áprilisában jelentette meg könyvét A kapitalizmus fejlődése Oroszországban címmel [1]. 1900-ban véget ért a száműzetése. Oroszországban és Európa más részein utazott, és az Iszkra (Szikra) című folyóiratot publikálta, valamint egyéb forradalmi mozgalmi könyveket. Ebben a korban kezdett el különböző álneveket használni, majd a Lenin névnél maradt.
Az Orosz Szociáldemokrata Párt tagja volt, és 1903-tól a bolsevik frakciót vezette, a mensevikekkel történő szakadás után. A szakítást részben a „Mi a teendő?” (oroszul Что делать?) [2] című pamfletje okozta. Ebben a műben Lenin leírta, hogy a munkásosztály nem eléggé öntudatos és nem ismeri saját igazi érdekeit, s könnyen össze is zavarodik, ezért a munkáshatalmat kívülről kell megteremteni, mégpedig ezt a feladatot nem a munkások, hanem a munkásság érdekében küzdő értelmiségiek, a hivatásos forradalmárok látják el, akik egy totálisan centralizált élcsapatot, a kommunista párt nevű szerveződést hozzák létre. Végülis főleg ez okozta a szakadást a munkásmozgalomban, s így tértek külön útra a Lenint elutasító szocialisták, szociáldemokraták, s a totális lenini eszmét elfogadó kommunisták.
1903 után a bolsevikokat a jakobinusok utódainak tekintette, amiért Trockij vagy Akszelrod többször támadta. A mensevikekkel szemben az orosz kapitalizmus sajátos jellegét emelte ki, a narodnyikokkal szemben pedig a kapitalizmus fejlődésének egyetemességét. Filozófiai jártassága miatt fogalmilag differenciáltan tudta kifejteni politikai álláspontját, noha nem volt filozófus. Az 1905-ös forradalom hírére Oroszországba utazott. A forradalom alapvető feltételeivel már akkor tisztába jött: a munkás- és parasztmozgalmak összekapcsolódása, a fegyveres felkelés, a szovjetek mint a munkásönigazgatás intézményei, nemzetközi jellegű forradalom. Azaz, a forradalom Oroszországban kezdődik, de a fejlettebb nyugati kapitalisztikus országok fejezik be.
1906-ban az elnökségbe választották. 1907-ben Finnország tartományba menekült biztonsági okokból. Ezek után folytatta európai utazásait, és sok szocialista összejövetelen és akción vett részt, többek között a prágai partkonferencián 1912-ben, és a Zimmerwald konferencián 1915-ben. Amikor Inessa Armand elhagyta Oroszországot és Párizsban telepedett le, találkozott Leninnel és más bolsevikokkal, akik száműzetésben éltek. Inessa Armand Lenin szeretője lett.
Lenin több ponton továbbfejlesztette, pontosította, ill. a gyakorlathoz alkalmazta a marxi elméletet, a marxizmust, Lenin fontosabb új eszméi e tekintetben:
- A kommunista párt döntő szerepe a kommunizmushoz vezető át során. Az eredeti marxi állásponthoz képest, mely szerint a kapitalizmus megdöntése után a folyamatok maguktól mennek tovább a kommunista társadalom felé, Lenin úgy vélte, a szubjektív emberi tényező igen fontos. Egy ideológiailag felvértezett kisebbség (a párt) képes arra, hogy elősegítse a kommunizmushoz vezető úthoz szükséges társadalmi változásokat.
- A kapitalizmus világméretű megdöntése, a világforradalom kezdőpontja nem a legfejlettebb kapitalista államokban kell, hogy megtörténjék hanem éppen ellenkezőleg, a kapitalizmus leggyengébb pontjain, az iparilag kevésbé fejlett kapitalista államokban.
- A munkásosztály mellett a szegényparasztság is forradalmi osztály. Az iparilag fejletlenebb országokban a kislétszámú munkásosztályt a szegényparasztság egészíti ki, így elegendő mértékű munkáosztály nélkül is lehetséges a proletárdiktatúra.
- A XX. század eleji imperializmusnak, mint a kapitalizmus utolsó lépcsőfokaként való felfogása.
[szerkesztés] A forradalom
Az első világháború idején jórészt Svájcban tartózkodott. A háborút imperialista küzdelemnek bélyegezte, álláspontja szerint, amit a bolsevikok többsége osztott, valamennyi hadviselő ország munkásainak a saját kormányuk ellen kellene fordítania a fegyverét. Ettől eltekintve az OSZDMP az annexió nélküli azonnali békekötés programját hirdette.
A februári forradalmat követően 1917 áprilisában hazatért. Németország, hogy gyengítse a továbbra is háborúban álló Oroszországot, engedélyezte számára Svédország felé az átutazást, de hogy utazás közben ne fejthessen ki háborúelenes propagandát, lepecsételt vagonban. A megállapodás miatt Lenint később sokszor hazaárulással vádolták, ami azonban a bolsevik célkitűzések meg nem értéséről tanuskodik. Lenin és társai nem a németek győzelmét kívánták elősegíteni, hanem valamennyi hadviselő fél vereségét – a forradalommal szemben. Hazatérte után meghirdette a forradalom folytatását (permanens forradalom), és Lvov herceg majd Kerenszkij kormányának megbuktatását, hogy a hatalmat az (akkor egyébként még mensevik többségű) munkás- és katonatanácsok (szovjetek) vegyék át (áprilisi tézisek). Programját kezdetben a többi bolsevik vezető sem osztotta, úgy ítélték meg, hogy hosszú külföldi tartózkodása alatt elszakadt az orosz valóságtól. Heves viták során meggyőzte őket, és júniusra elfogadták álláspontját.
1917 júliusában a szovjetválasztásokkal egyidőben a bolsevikok puccskisérletet hajtottak végre, amit azonban a Kerenszkij-kormány sikerrel elnyomott, a bolsevik párt illegalitásba kényszerült. Lenin a Petrográdtól nem messze lévő Razlívban bújdosott. Itt írta Állam és Forradalom c.könyvét, amiben – részben Marxnak a francia kommünről írt írásaira támaszkodva, részben őt kiegészítve – kifejtette a forradalmi hatalomátvétel legfőbb elveit. Kapcsolata a párt többi vezetőjével mnindvégig megmaradt. 1917 augusztusában Kornyilov tábornok levert monarchista puccskisérletét követően pártja működését ismét engedélyezték, de a vele szemben kiadott elfogatóparancs továbbra is érvényben maradt. Őszre érzékelve az erőviszonyok megváltoztatását, Kerenszkij kormányának végletes meggyengülését, több levélben szenvedélyes hangon követelte a hatalom fegyveres átvételét. A párt többi vezetője – elsősorban Zinovjev és Kamenyev – nem osztották álláspontját, így erre csak akkor került sor, amikor titokban visszatért Petrográdra. 1917. november 7-én (a juliánus naptár szerint október 26-án, innen az elnevezés: októberi forradalom) és 8-án a Vörös Gárda elfoglalta Petrográd stratégiai pontjait, és bejelentették, hogy a hatalom az Összoroszországi Szovjetek Tanácsának kezébe ment át. Kerenszkij elmenekült.
1917. november 8-án Lenint az új kormány, a Népbiztosok Tanácsának elnökévé választották a szovjetek összoroszországi kongresszusán. Hihetetlen brutalitással kezdett neki a kommunista társadalom megalakításának, minden ellenállást le akart törni.
Első intézkedéseik a földosztásról és a békéről szóló dekrétum kiadása volt, amivel jelentős bázist teremtettek az új kormány számára.
A Breszt-Litovszkban megkezdett tárgyalásokon átadott német békefeltételek azonban a vártnál is keményebbek voltak, Lenin ennek ellenére amellett érvelt, hogy Oroszországnak bármi áron azonnal békét kell kötnie. Más bolsevik vezetők, mint Buharin, Kamenyev, Zinovjev stb. a háború folytatását támogatták, hogy Németországban forradalmat robbantsanak ki. Trockij, aki a béketárgyalásokat vezette, egy középutas megoldást támogatott, egyoldalúan bejelentette a háború végét, és elutazott Breszt-Litovszkból. A tárgyalások kudarca után Németország inváziót kezdett, amely Oroszország nyugati részén tetemes területek elvesztésével járt. Oroszország végül aláírta a Breszt-Litovszki Békét, a korábbinál is előnytelenebb feltételek mellett 1918 márciusában.
December 6-án Finnország kikiáltotta függetlenségét, amelyet az Oroszországi Szovjetek Tanácsa december 18-án írt alá. [3]
[szerkesztés] Az intervenciós és polgárháború
Eközben polgárháború zajlott Oroszországban. Politikai szervezetek, mozgalmak és támogatóik sokasága fegyvert fogott, hogy a szovjet kormányt támogassa, vagy megdöntse. Bár sok különböző frakció vett részt ebben a két fő erő a kommunista Vörös Hadsereg és a monarchista Fehérek. Külső országok, mint például Franciaország, Nagy-Britannia, USA, Japán szintén beavatkoztak a fehérek oldalán. Végül a Vörös Hadsereg megnyerte a háborút, a fehéreket és szövetségeseit lényegében megverve 1920 környékén. Ezek után is folytatták kisebb erők a küzdelmet.
1919 utolsó hónapjaiban a fehérek elleni sikerek arról győzték meg Lenint, hogy a forradalmat nyugat felé terjeszteni kell, ha szükséges, erővel is. Amikor az újonnan megalakult Második Lengyel Köztársaság a keleti területeit elkezdte elfoglalni, amelyet Oroszország a 18. század végén Lengyelország felosztásánál szerzett, bolsevik erőkkel ütköztek ösze a terület birtoklásáért. Ez vezetett az 1919-es lengyel-szovjet háború kitöréséhez. A Bajor Tanácsköztársaság megalakulásával és a kommunista Szpartakusz-szövetség (Spartakusbund) felemelkedésével, Lenin alkalmasnak látta az időt, hogy „Európát a vörös hadsereg bajonettjével próba alá tegye”, és a nyugati kommunista mozgalmakat fegyveresen is támogassa. Ez időben jutott hatalomra Magyarországon a Tanácsköztársaság is, amelynek vezetői szovjet segítséget vártak. Azonban a vörös hadsereg veresége a lengyel-szovjet háborúban lehetetlenné tette e terveket.
[szerkesztés] Az államépítés
1918 januárjában egy napi ülésezés után Lenin utasítására feloszlatták és megszüntették az alkotmányozó nemzetgyűlést. 1918. február és június között államosították a bankokat és a nagyipart. Lenin több írásában "idiotizmusnak" nevezte a parlamenti szisztémát. A demokratikus gyakorlat párján álló Kadet (alkotmányos demokrata) pártot feloszlattatta. Innen kezdve csak a bolsevik és a bolsevikokat addig támogató Eszer Párt kisebbik szárnya, az un „Baloldali Eszerek”) (az Eszer a „szociálrevoluciánus” szó rövidítése) működhetett legálisan. 1918. július 6-án a baloldali eszerek körülzárták a Kremlt, és ultimátumot küldtek Leninnek, a bolsevik párton kívüli baloldali erők legalizálása, a szovjetek (tanácsok) demokratizálására. A Kreml telefonjait nem kapcsolták ki, Lenin néhány közeli munkatársa (Sztálin, Zinovjev) segítségével a bolsevik kisebbség így sikeresen mozgósította a Moszkva környékén állomásozó lett hadosztályt, amely szétverte a blokádot. Lenin másnap betiltotta a baloldali eszer pártot.
- 1918. augusztus 30-án a baloldali eszerekkel kapcsolatban álló forradalmár, Fanny Kaplan több lövést adott le Leninre, aki súlyosan, életveszélyesen megsebesült. A merénylőt azonnal, tárgyalás nélkül kivégezték. Másnap elrendelték a „vörös terrort”.
- A háborúk hosszú évei megszedték áldozataikat Oroszországban, és az ország nagy része romokban hevert. A huszas évek legelején épült ki az első nagy orosz kényszermunka-tábor az Északi tenger Szolovki szigetek nevű pontján, ahol a cári rendszer visszaállításának hívei mellett mensevikek, alkotmányos demokraták és eszerek, valamint kuláknak bélyegzett módos gazdák raboskodtak. 1921 márciusában Lenin a hadikommunizmus tervét az Új Gazdasági Tervvel (NEP) váltotta fel, hogy újra felépítse az ipart és a mezőgazdaságot. De ugyanebben az évben verték le a Kronstadti tengerészek felkelését is (Kronstadti felkelés), melynek egyik fő célja és jelszava volt a „szovjeteket bolsevikok nélkül”.
[szerkesztés] Halál és utódlási harc
Lenin egészségét alaposan megviselte a forradalom és a háború. Az ellene elkövetett merénylet szintén komolyan hozzájárult az egészségügyi problémákhoz. A golyó még mindig a nyakában volt, túl közel a gerincéhez ahhoz, hogy a kor orvosi technikájával sikeresen eltávolítsák. 1922 májusában volt Leninnek az első agyvérzése. Részben megbénult a bal oldalán, és a kormánybeli szerepe leáldozott. Ugyanezen év decemberében következett be a második agyvérzés, és ekkor lemondott az aktív politikai életről. 1923 márciusában érte a harmadik agyvérzés, ami után nem tudott többet beszélni.
Lenin 1924. január 24-én halt meg. Szifiliszről szóló pletykák jelentek meg, azonban a hivatalos jelentés egy negyedik agyvérzést állapított meg a halál okának. Ugyanakkor az őt kezelő 27 orvos közül csak nyolc írta alá a boncolási jegyzőkönyv eme megállapítását. Emiatt sok elmélet született a haláláról. Például az „European Journal of Neurology” folyóiratban nemrég jelent meg egy tanulmány, amely a szifiliszt okolja.
Pétervárt a tiszteletére Leningrádnak nevezték el, és ezen a néven maradt 1991-ig, amikor visszaállították a Szentpétervár nevet.
Temetésén Lenint a Párizsi Kommün egy fennmaradt zászlajába göngyölték, egy esemény emlékére, amely a „Proletárdiktatúra” első precedense volt. A mai napig a Moszkvai Lenin Mauzóleumban őrzik testét.
Első agyvérzése után Lenin még számos cikket jelentetett meg, amelyben felvázolta a kormány jövőbeli irányelveit. Ezek közül a leghíresebb Lenin Testamentuma, amely többek között kritizálta a kommunista felsővezetést, úgymint Sztálint és Trockijt. Sztálinról, aki 1922 óta a Kommunista Párt főtitkára volt, mely beosztás akkor még ceremoniális, adminisztratív jellegű volt, nem valódi hatalmi pozíció, mellyé később vált. Lenin azt mondta, hogy a kezébe „korlátlan hatalom került”, és azt javasolta, hogy „az elvtársaknak gondolkodniuk kell azon, hogy eltávolítsák Sztálint erről a posztról”. Lenin felesége megtalálta az írást a dolgozószobájában, és felolvasta a központi bizottságban, amely részben elhitte, de nem fogadta meg azt, a párt ilyen éles belső kritikáját nem publikálták, hanem a KGB irattárában titkosították.
[szerkesztés] Lenin utóélete
Jelenleg a világ egyetlen állandóan nyitva tartó Lenin-múzeuma Tamperében található abban a székházban, ahol először rendeztek nemzetközi kommunistatalálkozót, és Lenin először találkozott az otthoni orosz kommunistákkal, többek között Sztálinnal. Oroszországban ezen kívül vannak időszakosan nyitva tartó múzeumok.
[szerkesztés] Alakja fikciós játékfilmben
- Eskü
- Lenin 1918
- Lenin Lengyelországban
- Lenin: A vonatút (1990)
- Taurus (2003)
- Reds (1981)
[szerkesztés] Értékelés
Lenin munkásságának értékeléséről igen ellentmondásosak a vélemények. A kelet-európai rendszerváltásokig a szocialista államokban a hivatalos álláspont igen pozitív volt, azután nemcsak szemléletváltás következett be, hanem a dokumentumok szabadabb kutatására is lehetőség nyílt. A nemzetközi történész- és politológiai értékelés az egész világon (kivétel természetesen a Szovjetunió és az általa irányított országok) kb. már a hatvanas-hetvenes évek óta többnyire negatív.
[szerkesztés] Főbb művei
- A kapitalizmus fejlődése Oroszországban (1895)
- Filozófiai füzetek (1896)
- Mi a teendő? (1902)
- A proletárforradalom és a renegát Kautsky
- Az imperializmus mint a kapitalizmus legfelsőbb foka (1915)
- Egy lépés előre, két lépés hátra
- Állam és forradalom (1917)
- Baloldaliság – a kommunizmus gyermekbetegsége (1920)
- A szociáldemokrácia két taktikája a demokratikus forradalomban
- Marx, Engels, marxizmus
- Kik azok a "népbarátok" és hogyan hadakoznak a proletárforradalom ellen?
- A szocialista gazdálkodásról
- A szovjet államapparátus munkájáról
- A munkásság és a parasztság szövetsége
[szerkesztés] Lásd még
[szerkesztés] Hivatkozások
[szerkesztés] Szakirodalom
- Isaac Deutscher: Lenin (alapmű, több kiadás)
- Hélene Carrere-d'Encausse: Lenin (Párizs, 1995)
- Krausz Tamás: Lenin
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Színezett mozgóképek Leninről – YouTube-videó
| Elődje: Alekszandr Fjodorovics Kerenszkij (miniszterelnök) |
A Népbiztosok Tanácsának elnöke 1917 – 1924 |
Utódja: Alekszej Ivanovics Rikov |
