Észak-Korea

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

조선민주주의인민공화국
Koreai Népi Demokratikus Köztársaság

zászló címer
Nemzeti mottó: Nagyszerű és gazdag ország.
Himnusz: Egukka
Főváros	Phenjan
Államforma	Dzsucse köztársaság
- Teljhatalmú vezér	Kim Dzsongil
- Örökös elnök	Kim Ir Szen
- Miniszterelnök	Kim Jongil
Hivatalos nyelv	Koreai
Alapítás
- Függetlenség kikiáltása	1919. március 1.
- Felszabadítás	1945. augusztus 15.
- Államalapítás	1948. szeptember 9.
Terület
- Összes	120 540 km² (98.)
- Víz (%)	4,87
Népesség
- 2008. évi becslés	23 479 089  (48.)
- 1988. évi népszámlálás	21 900 000
- Népsűrűség	190 fő/km²
GDP	2006
- Összes	2,2 milliárd USD (155.) PPP: 40 milliárd USD
- Egy főre jutó	n/a (153.) PPP: 1900 USD
HDI (1995)	0,766 (n/a.) – közepes
Pénznem	Észak-koreai won (KPW)
Időzóna	Koreai helyi idő (UTC+9)
Internet TLD	.kp
Nemzetközi gépkocsijel	KP
Hívószám	+850

Észak-Korea, hivatalos nevén a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (koreaiul 조선민주주의인민공화국, átírással: Csoszon Mincsucsi Inmin Konghvaguk, kiejtése: csoszan mindzsudzsuüi inmin konghuáguk), független kelet-ázsiai állam a Koreai-félsziget északi részén. Északon a Jalu folyó választja el Kínától, és a Tumen folyó Oroszországtól. Délen egy két kilométer széles demilitarizált övezet választja el Dél-Koreától, amivel a második világháború végéig egy államot alkotott.

Az ország a dzsucse eszmét követi, amit az első államelnök, Kim Ir Szen hozott létre. A jelenlegi államfő a korábbi elnök fia, Kim Dzsongil. A dzsucse ideológia fő elve szerint az ország csak saját magára támaszkodhat, ám szoros kapcsolatokat ápolnak más szocialista államokkal is, mint például Vietnammal, Laosszal, Mianmarral és Kínával. A Szovjetunió, Észak-Korea fő kereskedelmi partnerének széthullása és az 1990-es évek éhínségei nyomán az 1995-ös reformokkal Kim Dzsongil egy a hadseregre összpontosító és azt támogató gazdaságot hozott létre.

Fővárosa, legnagyobb városa valamint gazdasági és politikai központja Phenjan.

Tartalomjegyzék 1 Természetföldrajz 1.1 Határok 1.2 Domborzat 1.3 Vízrajz 1.4 Éghajlat 1.5 Környezetvédelem 2 Történelem 3 Államszervezet és közigazgatás 3.1 Alkotmány, államforma 3.2 Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás 3.3 Politikai pártok 3.4 Közigazgatási felosztás 3.5 Védelmi rendszer 3.5.1 Nukleáris program 4 Népesség 4.1 Általános adatok 4.2 Legnépesebb települések 4.3 Etnikai, nyelvi, vallási megoszlás 4.4 Szociális rendszer 5 Gazdaság 5.1 Általános adatok 5.2 Gazdasági ágazatok 5.2.1 Mezőgazdaság 5.2.2 Kereskedelem 6 Közlekedés 7 Kultúra 7.1 Oktatási rendszer 7.2 Kulturális intézmények 7.3 Tudomány 7.3.1 Űrkutatás 7.4 Művészetek 7.5 Hagyományok, néprajz 7.6 Gasztronómia 8 Turizmus 9 Sport 10 Jegyzetek 11 Forrás 12 Lásd még 13 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Természetföldrajz

[szerkesztés] Határok

Az ország északi szárazföldi határát a Jalu (vagy Amnok) és a Tumen folyó alkotja, amelyek a Pektu, az ország legmagasabb pontjának környékén erednek. Az északi határ 1433 km hosszú: 1416 kilométer a kínai Csilin és Liaoning tartományokkal, a maradék 17 Oroszországgal érintkezik. A Pektu közeli határok pontos nyomvonala még nem tisztázott. A partvonal hossza 2495 km.

A második világháború végén a koreai félszigetet a 38. szélességi fok mentén szovjet és amerikai megszállási zónákra osztották. A békeszerződés után a demilitarizált övezet vált az Észak- és Dél-Korea közötti határrá. Ez a rendkívül védett, 4 km széles zóna keletről nyugatra szeli át a félszigetet 241 km hosszan, ebből 238 km fut a szárazföldön.

A kormány a tengerbe 370 kilométer mélyen benyúló szakaszt követel magáénak, ahová engedély nélkül külföldi hajóknak és repülőgépeknek belépni tilos.

[szerkesztés] Domborzat

A 120 540 négyzetkilométernyi területű Észak-Korea a Koreai-félsziget északi részén fekszik. Területének mindössze 130 négyzetkilométerét borítja víz. A szárazföldeken három ország alkot vele közös határt; Kína és Oroszország északon és Dél-Korea délen, amitől egy két kilométer széles demilitarizált övezet választja el. Nyugaton a Koreai-öböl és a Sárga-tenger határolja. Az ország ezen része a Sárga-tenger felé lépcsőzetes lejtő valamint síkságokkal tagolt dombvidék. A keleti határt képező Japán-tenger partvidéke mentén a Thebek-hegység húzódik. Japán délkeletre fekszik az országtól, a Japán-tenger másik partján.

Legmagasabb pontja a Pektu, amely 2744 méter magas. Legalacsonyabb pontja a Japán-tenger partvidéke mentén található. A legjelentősebb folyók a Jalu és a Tumen^[1].

[szerkesztés] Vízrajz

Észak-Korea északi és keleti hegyvonulatai alkotják az ország legtöbb folyójának vízgyűjtő területét. A legtöbb folyam nyugati irányban halad és a Sárga-tengerbe torkollik. A leghosszabb a Jalu (vagy más nevén az Amnok) folyó, amely 790 km hosszú. Teljes hosszúságából 678 km-en hajózható. A Tumen folyó, az egyetlen jelentős Japán-tengerbe ömlő folyó 521 km hosszú, de csak 85 km-en alkalmas vízi közlekedésre meredek lejtése miatt. A harmadik leghosszabb észak-koreai folyam a Phenjant kettészelő, 397 km hosszú Tedong. A gleccsertevékenység hiánya és a földkéreg stabilitása miatt a tavak általában kicsik. Észak-koreai adatok alapján az országban 124 termál- és gyógyvízforrás van.

[szerkesztés] Éghajlat

A 38. és 43. északi szélességi fokok között elhelyezkedő Észak-Korea éghajlata kontinentális jellegű, négy, jól elkülöníthető évszakkal. Az északi, hegyes területeken zord éghajlati viszonyok uralkodnak. Télen az időjárás leggyakrabban hideg, az ég felhőtlen. A Szibéria felől fújó szelek számos alkalommal okoznak heves hóviharokat. Phenjanban a januári legmagasabb és legalacsonyabb átlaghőmérséklet napközben -3°C és -13°C. Csapadék decembertől februárig átlagosan 37 napon hullik. A nyarak rövidek, forrók, magas a páratartalom és nem ritka a csapadék a Csendes-óceán felől nedves levegőt szállító déli és délkeleti monszunok miatt. A fővárosban az átlagos legmagasabb és legalacsonyabb nyári hőmérséklet 29°C és 20°C. Az éves csapadékmennyiség fele a nyári időszakban hullik. A tavasz és az ősz átmeneti időszakát enyhe időjárás és enyhe légmozgás jellemzi. Az országot évente legalább egyszer tájfun sújtja.

[szerkesztés] Környezetvédelem

A Szovjetunióból és Kínából beszerzett, elavult technológiát használva az ország a koreai háború után elkötelezte magát az iparosítás mellett. Ez az iparosítás és városiasodás károsította Észak-Korea környezetét, ám ennek mértékéről az információhiány miatt nem tudunk. A hasonló gazdasági politikát követő Lengyelország, Csehszlovákia és Románia az 1990-es évek elején rendkívül szennyezett levegővel, vízzel és termőfölddel rendelkezett.

A Legfelsőbb Népi Gyűlés által 1986-ban elfogadott környezetvédelmi törvény egyik kitétele felvetette, hogy Észak-Koreának komoly környezetszennyezési problémái lehetnek. Német kiadványok alapján Nampo, Hamhung és Cshongdzsin a szennyezés által legveszélyeztetettebb városok. A légszennyezés átlagos, mivel az ipar és a lakosság az elektromosságot részesítik előnyben a fosszilis tüzelőanyagokkal szemben. A levegő szennyezésének elfogadható mértéke köszönhető a gépjárművek és a benzinhasználat tiltásának is. Az országos vízszennyezés nagysága ismeretlen, azonban Phenjanban és környékén nem jelentős.

[szerkesztés] Történelem

Korea japán megszállása a második világháború végeztével (1945) megszűnt. A 38. szélességi foktól északra fekvő részt a Szovjetunió, az attól délre fekvő területeket pedig az Amerikai Egyesült Államok szabadította fel. Mivel a két szuperhatalom nem tudott megegyezni a Korea feletti együttes ellenőrzésen, 1948-ban két különböző kormányzású államot hoztak létre az északi és a déli részen, amelyek arra törekedtek hogy övék legyen Korea törvényes kormánya.

A növekvő feszültség a két állam között ahhoz vezetett, hogy a szocialista észak és a kapitalista dél között 1950. július 27-én kitört a Koreai háború. Azzal kezdődött, hogy az Észak-Koreai Népi Hadsereg átlépte a 38. szélességi fokot (azzal az érvvel, hogy először Dél lépte át a határt). A háború 1953. július 27-én fejeződött be, amikor is az Egyesült Nemzetek Szervezetének koreai hadszíntéri csapatainak parancsnoksága (gyakorlatilag az amerikai hadsereg), az Észak-Koreai Népi Hadsereg és a Kínai Népi Hadsereg önkéntesei aláírták a koreai háborút lezáró fegyverszünet egyezményt. A további háborúk elkerülésének érdekében egy demilitarizált zónával választották el a két országot, amely még ma is létezik.

Észak-Korea Kim Ir Szen („a nagy vezér”) vezetése alatt állt 1948-tól az 1994. július 8-án bekövetkezett haláláig. Hatalmának első két évtizedében Észak-Korea gyorsan iparosodott, akkoriban iparilag fejlett országnak számított Ázsiában. Halála után fiát, Kim Dzsongilt nevezték ki a Koreai Munkáspárt főtitkárának (1994. október 8.). 1998-ban a törvényhozó testület megerősítette őt a Nemzeti Védelmi Bizottság elnöki pozíciójában, valamint az „állam legfelsőbb személyének” nyilvánította őt. Az ország nemzetközi kapcsolatai jelentősen javultak, és ennek eredményeként 2000 júniusában megtartották az első Észak-Dél csúcstalálkozót. Az Egyesült Államokkal való kapcsolatát jelentősen megterheli az, hogy az ország nemrégiben újraindította nukleáris programját.

Kim Dzsongil uralma alatt (az 1990-es évektől) az ország gazdasága jelentős hanyatlásnak indult, az élelmiszerhiány általánossá vált. A segélyszervezetek szerint több millió ember éhezik, emiatt számos észak-koreai lépte át illegálisan a kínai határt, hogy élelmet szerezzen.

• Lásd még: Koreai háború

[szerkesztés] Államszervezet és közigazgatás

[szerkesztés] Alkotmány, államforma

[szerkesztés] Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás

Észak-Korea a világ egyik utolsó névlegesen kommunista állama. A kormányban a Koreai Munkáspárt (KMP) van túlsúlyban, a hivatalok kb. 80%-a tartozik hozzá. A KMP ideológiáját Dzsucse-nak (önbizalom) hívják, amely nagyon közel áll a sztálinizmushoz. Észak-Koreában léteznek kisebb pártok is, de azok a KMP-nek vannak alárendelve, és nem ellenzik annak kormányzását. Az ország pontos hatalmi szerkezetén vitatkoznak a külső megfigyelők.

Normálisan a miniszterelnök az állam vezetője, bár az igazi hatalom Kim Dzsongil kezében van, aki a KMP és a hadsereg feje. Ezen felül rengeteg más tisztség van még, de a Koreai Munkáspárt Főtitkári, a Nemzeti Védelmi Bizottság elnöki és a Koreai Népi Hadsereg főparancsnoki címe a legfontosabb. Az államon belül általában „kedves vezér” néven hívják őt, míg apját, Kim Ir Szent, „nagy vezér”-nek hívták.

A parlament, a Legfelső Népi Gyűlés (Cshögo Inmin Höui), hivatalosan az állam legfelső szervezete. 687 tagját 5 évenként választják meg népszavazásokon. A Népi Gyülekezet rendszerint csak két évenként tart néhány napos űlést, amelyen általában jóváhagyják az uralkodó párt, a KMP döntéseit. Az állandó bizottság (amelyet a gyűlés választ meg) hajtja végre a törvényhozói kötelességeket, amikor a gyűlésnek nincs ülésszaka.

[szerkesztés] Politikai pártok

Észak-Korea pártállam. Az uralkodó párt a Demokrata Mozgalom a Szülőföld Egyesítéséért, amely a Koreai Munkáspárt és két kisebb poltikai erő, a Koreai Szociáldemokrata Párt és a Cshondoista Cshongu Párt koalíciójából jött létre. Ezek a pártok nevezik ki a Legfelsőbb Népi Gyűlés összes képviselőjét.

[szerkesztés] Közigazgatási felosztás

A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság közigazgatási felosztása
	Közvetlenül irányított városok: (1) Phenjan (P'yŏngyang Chikhalsi; 평양 직할시) (2) Raszon (Rasŏn Chikhalsi; 라선 직할시) Különleges közigazgatású régiók: (3) Szinidzsu Különleges Közigazgatási Régió (Sinŭiju T'ŭkbyŏl Haengjeonggu; 신의주 특별 행정구) (4) Kumgangszan Turista Régió (Kŭmgangsan Kwan'gwang Chigu; 금강산 관광 지구) (5) Keszong Iparvidék (Kaesŏng Kongŏp Chigu; 개성 공업 지구) Tartományok: (6) Észak-Hamgjong (Hamgyŏng-pukto; 함경 북도) (7) Rjanggang (Ryanggang-do; 량강도) (8) Dél-Hamgjong (Hamgyŏng-namdo; 함경 남도) (9) Csagang (Chagang-do; 자강도) (10) Észak-Phjongan (P'yŏngan-pukto; 평안 북도) (11) Dél-Phjongan (P'yŏngan-namdo; 평안 남도) (12) Kangvon (Kangwŏndo; 강원도) (13) Dél-Hvanghe (Hwanghae-namdo; 황해 남도) (14) Észak-Hvanghe (Hwanghae-pukto; 황해 북도)

[szerkesztés] Védelmi rendszer

A nyugati becslések alapján a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság rendelkezik a világ negyedik legnagyobb hadseregével, valamint az összes ország közül itt a legnagyobb az ezer főre jutó aktív katonák száma. Kötelező sorkatonai szolgálat van, a szolgálati idő 8 év.

[szerkesztés] Nukleáris program

[szerkesztés] Népesség

Népességi mutatók[2]
Népesség	22 665 345 fő	(2009.)
Népességnövekedés	0,42%	(2009.)
Várható élettartam	férfiak: 61,23 év nők: 66,53 év	(2009.)
Írástudatlanság	1%	(2009.)
Férfiak/nők aránya	0,95	(2009.)

[szerkesztés] Általános adatok

[szerkesztés] Legnépesebb települések

• Phenjan (평양), 3 171 800 fő
• Hamhung (함흥시, 咸興市), 821 200 fő
• Cshongdzsin (청진시, 淸津市), 674 000 fő
• Nampho (남포 특별시), 655 100 fő

[szerkesztés] Etnikai, nyelvi, vallási megoszlás

A Koreai-félszigetet először a tunguzok népesítették be, akik Ázsia északnyugati részéből érkeztek erre a területre (akárcsak Mandzsúriát), a koreaiak és a mandzsúriaiak még ma is mutatnak hasonlóságokat.

A koreaiak származásukat és nyelvüket tekintve egységesek. Habár Észak-Koreában nincsenek benszülött kisebbségek, az országban él egy kis kínai közösség (kb. 50 000 fő).

[szerkesztés] Szociális rendszer

[szerkesztés] Gazdaság

[szerkesztés] Általános adatok

Észak-Korea gazdasága a mai napig központilag irányított, szocialista tervgazdaság. Az 1960-as és 70-es években az ország gazdasága jelentős mértékben fejlődött, az 1970-es évekig néhány elemző szerint erősebb és fejlettebb volt mint a szomszédos Dél-Koreáé. A kormány kezében lévő ipar termeli az ország iparcikkeinek döntő többségét. Amióta Kim Dzsongil bevezette a hadsereget előnyben részesítő politikáját, a szongunt, az ország az ipari termelésben a nehéz hadiiparra és annak termékeire összpontosít. A vezetők ezzel a politikával kívánták életben tartani a gazdaságot az éhínségek és a mezőgazdaság katasztrofális helyzete ellenére, ám az ország évente mindössze 1-2%-os növekedést tud produkálni^[3]. Az észak-koreai gazdaságról szóló adatok azonban csak durva becslések, mivel az ország nem ad ki semmilyen hivatalos információt és a vezetés titkolózása nehézzé teszi az értékelést. A nemzetközileg elfogadott adatok szerint Észak-Korea évente 5 milliárd dollárt költ a világ negyedik legnagyobb haderejének fenntartására 20,9 milliárd dolláros bruttó hazai termékéből, miközben Dél-Korea 852,74 milliárd dolláros bruttó hazai termééből 15,47 milliárd dollár költ a védelmi erőire^[4]. 2002-ben néhány gazdasági reform (mint a szongun) miatt megnőtt az infláció és vele együtt az alapvető élelmiszerek és ipari termékek ára.

Az 1990-es években Észak-Korea számos természeti katasztófa, gazdasági bizonytalanság, rengeteg éhínség és a keleti blokk (amelybe az ország tartozott a hidegháború alatt) felbomlásának szemtanúja lehetett. Ezek mind közrejátszottak abban, hogy a gabonafélék rendkívüli hiánya lépett fel, ami Észak-Koreában 1990 és 2000 között csaknem 2 millió embert ölt meg^[5]. 1999-ben a nemzetközi segélyek csökkentették ezekeknek a haláleseteknek a számát, de az, hogy Észak-Korea folytatta nukleáris programját az élelmiszeri és ipari segélyek szállításának megszakítását eredményezte. 2005 tavaszán a Világélelmezési Program jelentése szerint újra élelmiszerhiány állhatott fel a szocialista államban. Ennek megakadályozására az ország vezetése több millió városlakót küldött rizsfarmokra a betakarítási és termesztési munkák megsegítésére. 2005-ben a Kína által élelmiszersegélyekre felajánlott 577 000 tonna élelmiszer 92%-a Észak-Koreába érkezett, ami az országba küldött segély 59%-át tette ki^[6]. Dél-Korea volt a második legtöbbet adományozó állam 2005-ben a segélyek 36%-ával. Ezek ellenére az észak-koreai lakosság 22%-a alultáplált és a jelenlegi adatok szerint az éhínség még jelenleg is tovább folytatódik^[7].

2006-ban az Amnesty International jelentése szerint egy az észak-koreai kormány, az UNICEF és a Világélelmezési Program által végzett felmérés kimutatta, hogy az észak-koreai gyerekek 7%-a súlyosan alultáplált, 34%-a kórosan alultáplált és 23,4%-a rendkívül sovány.

Észak-Korea ma is élelmiszersegélyeket kap Kínától, Dél-Koreától és az Amerikai Egyesült Államoktól nukleáris programjának beszüntetéséért cserébe. 2005. júniusában az Egyesült Államok bejelentette, hogy 50 000 tonna élelmiszert küld Észak-Koreába^[8], miközben 2004-ben 50 000, 2003-ban pedig 100 000 tonna segélyt nyújtottak. 2005. szeptember 19-én Észak-Koreának élelmiszerküldeményt ígért Dél-Korea, az Egyesült Államok, Japán, Oroszország és Kína kormánya szintén a nukleáris program leállítása ellenében. Kína a jelentős élelmiszersegélyek mellett kőolajat is exportál Észak-Koreába, a világpiacinál jóval alacsonyabb áron. Ez az országba érkező összes kőolajszállítmány 80-90%-át teszi ki.

2002. júliusában Észak-Korea kapitalista gazdasági formával kezdett el kísérletezni a Keszong Iparvidéken^[9]. Azóta már néhány más különleges közigazgatású régiót is kialakítottak, mint például Sinidzsunál, a kínai határvonal mentén. A rendelkezésre álló adatok szerint Phenjanban a mobiltelefonok száma a 2002-es 3 000-ről 2004-re 20 000-re nőtt^[10], bár 2004 júniusában a mobiltelefonok használatát a kormány ismét betiltotta. Néhány, a legfelsőbb észak-koreai vezetés szerint „kapitalista elem” az országban a különleges zónákon kívülre is elterjedt (például hirdetőtáblák találhatók meg számos autópálya mentén). Az országba látogatók keszoni és phenjani szabadtéri piacokról is beszámoltak, ahol a gazdák szabadon árusíthatják termékeiket.

A dél-koreai Egyesítési Minisztérium alapján Észak-Korea bruttó hazai terméke 1999-ben 6,2%-kal, de 2001-ben már csak 1,3%-kal, 2002-ben 3,2%-kal, 2003-ban 1,2%-kal és 2004-ben 1,8%-kal nőtt.

[szerkesztés] Gazdasági ágazatok

Az észak-koreai gazdaság meghatározó ágazata az ipar 43,1%-kal, ezt követik 33,6%-kal a szolgáltatások és 23,6%-kal a mezőgazdaság^[11]. Az ipar főként a harci eszközök gyártásán alapszik, de fontos a gépgyártás, a textilipar, a bányászat, a fémkohászat, a vegyipari termékek előállítása, az élelmiszerfeldolgozás és a turizmus is.

[szerkesztés] Mezőgazdaság

• Legfontosabb termesztett növények: rizs, kukorica, burgonya, kölesfélék, árpa, búza, szója, dohány
• Legfontosabb tenyésztett állatok: sertés, szarvasmarha, juh, kecske, selyemhernyó

A koreai háború után romokban heverő mezőgazdaság fellendítése rendkívül nehéz feladat volt. Az ország csekély természeti forrásai korlátolták a mezőgazdasági növekedést. Az éghajlat, a terepviszonyok a termőföld minősége nem megfelelő a gazdálkodásos életmódhoz. Az összterület mindössze 18%-a, azaz 22 000 négyzetkilométer művelhető, mivel az ország nagy része egyenetlen, hegyes vidék. A csapadékmennyiség régiónként és évszakonként szabálytalanul váltakozik. Észak-Korea nagy részében az éves csapadék fele a három nyári hónapban hullik. Az időjárás nagyban függ a tengerszint feletti magasságtól is. A 400 méter felett fekvő területek a kevés csapadék és a terméketlen talaj miatt a legeltetésen kívül alkalmatlanok bármilyen mezőgazdasági kihasználásra. Az előbb felsorolt tényezők kedveznek a rizstermesztésnek a melegebb, öntöző- és árvízvédelmi rendszerekkel felszerelt területeken. Ahol azonban ezek hiányoznak ezen feltételek, a gazdálkodók kénytelenek az országban közkedvelt rizst gabonafélékkel és más növényekkel helyettesíteni.

A gazdálkodás a három nyugati tengerparti tartományban összpontosul, ahol hosszabb a tenyészidő, kedvező a terület magassága, a csapadék egyenletes eloszlása és a jó minőségű termőtalaj kedvezően hat a mezőgazdaságra. A keleti parton szintén egy hasonlóan alkalmas, keskeny öv fut végig a három keleti régióban. A belső tartományok azonban túl hegyesek, hidegek és szárazak a gazdálkodáshoz. Ezek a hegyek tartalmazzák Észak-Korea fakészleteinek nagy részét, a csúcsok lábánál pedig haszonállatok legeltetése és gyümölcstermesztés folyik.

Mivel a dzsucse, az állam hivatalos ideológiája az önellátáson alapul, az ország mezőgazdaságának a teljes lakosságot el kell látnia. A kormány egyik célja a városi és a vidéki rétegek közti különbségek csökkentése, ami a mezőgazdaság folyamatos fejlesztését igényli. Az ország stabilitása egy folyamatos ütemben növekedő mezőgazdasági termeléstől és egy jól átgondolt árszabályozási rendszertől függ.

Az észak-koreai mezőgazdasággal legátfogóbban foglalkozó mű Kim Ir Szen Szocialista Agrárkérdés Országunkban című könyve, amelyben az író a kormány lehetőségeit feszegeti a mezőgazdaság terén. Kim alkotásában kihangsúlyozta a vidék technológiai és oktatásügyi fejlesztésének fontosságát, a köztulajdon és a közös vezetés kialakításának elkerülhetetlenségét. Az iparosítással 1945-ről 1990-re 63,5%-ról 26,8%-ra csökkentek a mezőgazdaságból származó bevételek. A foglalkoztatottak száma is csökkent: 1960 és 1989 között 23%-kal.

[szerkesztés] Kereskedelem

Észak-Korea legjelentősebb kereskedelmi partnerei Kína és Dél-Korea. A Kínával folytatott kereskedelem 2003-ban 38%-os növekedést mutatott és ezzel 1,02 milliárd dollára nőtt, Dél-Korea pedig 12%-os növekedést és 724 millió dollárnyi emelkedést könyvelhetett el.

Lásd még: Észak-Korea ipara, Észak-Korea energiapolitikája

[szerkesztés] Közlekedés

Az országnak 23 000 km-es közúthálózata és 8533 km-es (ebből 3194 km villamosított) vasúthálózata van. A legfontosabb kikötők Nampho és Hungnam városok. Az ország egyetlen nemzetközi repülőtere a Phenjanban lévő Szunani nemzetközi repülőtér.

[szerkesztés] Kultúra

[szerkesztés] Oktatási rendszer

Észak-Koreában az oktatásügy az állam szigorú ellenőrzése alatt áll. Az oktatás ingyenes, 4 és 15 év között kötelező. Az iskolarendszer 4 fokozatból áll: 2 éves óvodából (amelyből csak a második év kötelező), 4 éves általános iskolából (népiskolából), 6 éves középiskolából és a már nem kötelező felsőfokú oktatásból, egyetemekből és főiskolákból. Az írástudók aránya 15 év felett 99% hasonlóan a legtöbb feljett és fejlődő országhoz. 2000-ben nyilvánosságra hozott észak-koreai adatok szerint több mint 2,2 millió gyerek járt óvodába, 1,6 millió általános iskolába és 2,1 millió középiskolába. Az ország több mint 300 felsőfokú intézményét csaknem 1,9 millió hallgató látogatta. A tanárok számáról szóló információk jóval régebbiek: az UNESCO 1988-as adatai szerint 232 000 tanár tanított az észak-koreai oktatásügyben^[12].

2007-ben Észak-Korea megkezdte oktatási rendszerének reformját. Nagyobb hangsúlyt fognak fektetni az idegen nyelvek oktatására és a számítógépekkel való munkára, előnybe fogják helyezni a kreativitást a memorizálással szemben^[13].

[szerkesztés] Kulturális intézmények

[szerkesztés] Tudomány

[szerkesztés] Űrkutatás

Észak-Korea 2009. április 5-én kísérleti rakétaindítást hajtott végre, melynek során egy Taepo-Dong-2 rakétát lőttek ki a Csendes-óceán irányába. A hivatalos bejelentés szerint műholdat kívántak pályára állítani, külföldi megfigyelők szerint azonban kísérleti rakétaindításról volt szó.

A rakéta mintegy 3800 km-t tett meg, közben rövid ideig elérte a 80 km-es magasságot, nagyjából a világűr határát.

A tervezettel ellentétben a szilárd hajtóanyagú harmadik fokozat begyújtásakor hiba történt, miután a második fokozat normál üzeme véget ért, a Japán Védelmi Minisztérium és az Amerikai Védelmi Minisztérium jelentése szerint. A jelentést radarokkal való követésre és az Amerikai Légierő korai műholdas riasztórendszerének adataira alapozták. A rakéta fejlett irányítási rendszerrel rendelkezett.

A második fokozat Scud-ER rakétahajtóművet használt (ER: extended range = megnövelt hatótávolság).^[14]

[szerkesztés] Művészetek

[szerkesztés] Hagyományok, néprajz

Lásd még: Észak-Korea irodalma, Észak-Korea zenéje.

Az országban óriási személyi kultusz alakult ki Kim Ir Szen és Kim Dzsongil körül, és a legtöbb észak-koreai irodalmi alkotás, zenei mű, színházi előadás és film őket dicsőíti.

Észak-Koreában igen népszerű esemény a Tömegjátékok, a legutolsó és egyben a legnagyobb az Arirang nevet viselte. A két hónapon át tartó rendezvényen, hetente hat éjszakán összesen több mint 100 ezer előadó lépett fel. A Tömegjátékokon gimnasztikai és tánc előadások láthatók összehangolt koreográfiával, amelyek Észak-Korea történelmét és a Koreai Munkáspárt forradalmát dicsőítik. Ezeket a játékokat Phenjanban tartják különböző helyszíneken (amelyek a játékok méretétől is függenek), mint például a Május Elseje Stadionban.

Az állam kultúráját hivatalosan a kormány védelmezi. A vezetés hatalmas kulturális központokként funkcionáló épületeket építtetett, mint például a Nagy Népi Tanulás Palotája vagy a Népi Kultúra Palotája (mind a kettő Phenjanban található). A fővároson kívül található az ország legnagyobb színháza, a hamhungi színház, és minden városban található központilag irányított színház és stadion.

A 1910 és 1945 közötti megszállás alatt Japán asszimilációs politikát folytatott a területen, ami erősen megviselte a helyi kultúrát: a koreaiakat arra kényszerítették, hogy japánul tanuljanak, fogadják el a névrendszert és a sinto vallást, és megtiltották, hogy az iskolákban, hivatalokban és nyílvános helyeken koreaiul beszéljenek^[15]. Számos koreai emlékművet és palotát romboltak le ez idő alatt, így például a Konkpogkunkot és elpusztítottak minden fellelhető iratot, amelyekben Japánt rossznak ábrázolták.

2004 júliusában a Kogurjo-síremlékek felkerültek az UNESCO Világörökségeinek listájára, és ezzel az első észak-koreai műemlékké váltak a listán.

[szerkesztés] Gasztronómia

[szerkesztés] Turizmus

[szerkesztés] Sport

Keszong

Phenjani park

[szerkesztés] Jegyzetek

[szerkesztés] Forrás

• Andrea Matles Savada: North Korea: A Country Study. Kongresszusi Könyvtár, USA, 1993.
• CIA - The World Factbook -- Korea, North

[szerkesztés] Lásd még

• autarkia - közgazdasági önellátás
• Ahn Chol

[szerkesztés] Külső hivatkozások

• hvg.hu koreai melléklete (háttér, cikkek)

m • v • sz Ázsia országai   Dél-Ázsia Afganisztán · Banglades · Bhután · India · Irán · Maldív-szigetek · Nepál · Pakisztán · Srí Lanka   Délkelet-Ázsia Brunei · Fülöp-szigetek · Indonézia · Kambodzsa · Kelet-Timor3 · Laosz · Malajzia · Mianmar · Szingapúr · Thaiföld · Vietnam   Délnyugat-Ázsia Azerbajdzsán2 · Bahrein · Ciprus1 · Egyesült Arab Emírségek · Grúzia2 · Irak · Irán · Izrael · Jordánia · Jemen · Katar · Kuvait · Libanon · Omán · Örményország1 · Szaúd-Arábia · Szíria · Törökország2   Észak-Ázsia Oroszország2   Kelet-Ázsia Dél-Korea · Észak-Korea · Kína (Hongkong, Makaó) · Japán · Mongólia   Közép-Ázsia Kazahsztán2 · Kirgizisztán · Tádzsikisztán · Türkmenisztán · Üzbegisztán Függő területek Akrotíri és Dekélia1 · Karácsony-sziget · Kókusz (Keeling)-szigetek Vitatott státusú területek Abházia2 · Dél-Oszétia1 · Észak-Ciprus1 · Hegyi-Karabah1 · Palesztina · Tajvan 1 Földrajzilag Ázsiához tartozik, de gyakran Európához tartozónak számítják    2 Földrajzilag Ázsiához és Európához is tartozik    3 Földrajzilag Ázsiához tartozik, de gyakran Óceániához tartozónak számítják

m • v • sz Kommunista államok  Észak-Korea ·  Kína ·  Kuba ·  Laosz ·  Vietnam Volt kommunista államok  Afganisztán ·  Albánia ·  Angola ·  Benin ·  Bulgária ·  Csehszlovákia ·  Etiópia ·  Finnország ·  Franciaország ·  Görögország ·  Grenada ·  Irán ·  Jemen  ·  Jugoszlávia ·  Kambodzsa ·  Kongói Köztársaság ·  Lengyelország ·  Magyarország ·  Német Demokratikus Köztársaság ·  Mongólia ·  Mozambik ·  Románia ·  Szomália ·  Szovjetunió

m • v • sz Észak-Korea közigazgatása Tartományok Csagang · Dél-Hamgjong · Dél-Hvanghe · Dél-Phjongan · Észak-Hamgjong · Észak-Hvanghe · Észak-Phjongan · Kangvon · Rjanggang Különleges közigazgatású régiók Keszong iparvidék · Kumgangszan turistarégió · Szinidzsu különleges közigazgatási régió Közvetlenül irányított városok Phenjan · Raszon